Uruha POV

Halottál már a Kemonomimik legendájáról?

Olyan állatok, akik képesek emberi alakot ölteni. De nem teljesen, mivel csak egy bizonyos részük emberi. Valamelyiküknek állat füle/farka van, de van olyan is akinek a fél teste állat, a másik fele pedig ember.

Soha nem hittem ezekben a mesékben. Hiszen ki hallott már olyanról, hogy állatok akik képesek emberi alakot ölteni? Abszurd, teljes mértékben abszurd. Bárcsak most is ezt mondhatnám… Üdv! A nevem Takashima Kouyou, és szeretném elmesélni neked, milyen hihetetlen dologba keveredtem….

- Oi! Mi az anyád?!- fogom a fejem és nézek mérgesen a…tanárra. Hupsz!

- Örülök, hogy végre méltóztatik felkelni Takashima-kun!- néz rám komolyan.

- Sajnálom sensei! Többé nem fog elő fordulni!- hajtom le a fejem.

- Remélem is!- vet még rám egy kimért pillantást, majd vissza megy a pódiumra és folytatja az órát. Én tanulva az előbbiből, inkább a kinyitott egyenlőre még üres füzetembe és kezdek firkálgatni. Annyira bele merülök, hogy még a csengőt se hallom meg, csak akkor eszmélek fel mikor Reita úgy hátba vág, hogy majdnem kiköpöm a tüdőm.

- Ezt nem hiszem el! Mi van ma?! „Verjük szét Uruhát” nap?!- kérdezem durcásan, mire ő és a srácok elnevetik magukat.

- Nem! Csak annyira el vagy ma varázsolva, hogy csak veréssel lehet kizökkenteni.- mosolyog rám Pon.

-Hát kösszi!- morgom orrom alatt.

- Nah gyere királylány! Menjünk!- karolja át a vállam Saga.-mosolyogok rá, majd bólintok egyet és a könyveimet bevágom a táskámba.

A nap egész gyorsan eltelik, és miután vége az utolsó óránknak, együtt indulunk haza.

- Ruru!- szólal meg egy idő után Kazuki.

- Mondd!- sandítok rá.

- Azon gondolkodtam…-kezdi.

- Nah ez már régen rossz!- sóhajt fel Rei. Mind elkezdünk nevetni Kazu dühös arcát látva.

- A neved kuss, ha nem kérdzlek! Szóval!- sóhajt egyet.- Azon gondolkodtam, hogy mi lenne ha hétvégén átugranék hozzátok?

- Miből állsz már megint szarul?- nézek rá lemondóan.

- Miből veszed, hogy bármely tantárgyból szarul állok?

- Onnan, hogy a te hétvégéid általában Jinből állnak!- mosolyogok rá mindent tudóan. Beharapja alsó ajkát és egy darabig hallgat, majd mint egy kis hörcsög felfújja az arcát.

- Jólvan! Igen! Szarul állok, boldog vagy?!- kérdezi durcásan.

- Sokkal!- nevetek fel.- Szóval miben kell segíteni?

- Kémia.

- Rendben! Mivel még úgy is hét elején vagyunk, addig még konzultálunk erről, hogy mi merre hány méter.

- Okééés!!!!- húz magához és kezd el ölelgetni.- Imádlak Ruru-chan!!!!- kiabálja boldogan.-kezdünk el megint nevetni, ezen a nagy gyereken.

Útközben a csapat fele leválik tőlünk és a végére Reita és én maradunk csak ketten. Nem sokat beszélünk egymással.

- Ez olyan gáz!- folytok el egy sóhajt.- Soha nem tudunk semmiről beszélni, csak ha a srácok is itt vannak!- pillantok Reitára.

-Nah szia Ruru! Holnap találkozunk!- mosolyog rám, mire megrázom a fejem és zavartan bólintok egyet.

- Barom!- csapom homlokon magam, majd elindulok a bejárat felé.- Szia anya!- köszönök oda anyunak, aki a ház előtti kis virágos kertjében szorgoskodik.

- Szia kicsim!- egyenesedik fel, miután meglátott és rám mosolyog.- Az ebéded beraktam a mikróba, csak megkell melegíteni.- mondja mielőtt megkérdezhetném, azt amit mindig szoktam haza érkezés után.

- Okés! Kösszi- megyek be. Lerúgom magamról a cipőt, majd felmegyek a szobámba.- dobom le a táskámat az ágyra és átöltözök itthoni szerelésbe. Miután ezzel megvagyok, vissza megyek a földszintre és becélzom a konyhát.- ahogy anya mondta, megmelegítem a kaját, majd leülök a pulthoz és lassan kiürítem a tányérom.

- Ez isteni volt!- simogatom meg teli pocimat, majd a tányért a mosogatóba teszem.- rohanok fel a szobámba és a táskám tartalmát az asztalomra borítom. Félre pakolom a tanulni valót, a többi nem kellő könyvet pedig elpakolom.- Nah essünk túl rajta!- sóhajtok egyet, majd leülök az asztalhoz és neki kezdek a tanulásnak.

~2 órával később~

- Ááááh!- hajtom a fejem az asztalra. Már fáj a fejem és a szemeim..-dörzsölöm meg az említett részeket, majd a tekintetem a szomszéd házra téved.- Hát ez meg?- megyek az ablakhoz és érdeklődve figyelem a pakolászó embereket.- Furcsa… ez a ház már, azóta üres volt, hogy ide költöztünk.- húzom az ablak alá a nagy puffom és arra térdelve elnyúlok a párkányon.

Az emberek jönnek mennek, de egyszer csak csupa doboz ember lép be.- dobja a földre a dobozokat, és ekkor pillantom meg az arcát.

- Hello szép fiú!- gyenesedek fel és jobban- már amennyire a távolság engedi- szemügyre veszem a jövevényt. Elkezd kifelé pakolni a dobozokból, de egy idő után melege lesz és leveszi a pólóját.- Oh te jó Kami-sama! Én is mindjárt elolvadok!- folydogálok az ablakban, amikor egyszer csak az ablak felé fordul és egyenesen a szemembe néz.- dermedek meg teljesen.- Most mit csináljak?!- kérdezem magamtól kétségeesve.- Ennél cikibb már úgy sem nagyon lehet!- vonok vállat, majd elmosolyodok és integetek neki. Látom, ahogy megdöbben, majd fejcsóválva behúzza a függönyt.

- Azért még vissza „köszönhetett” volna!- sértődöm be, majd követem a példáját.- kelek fel és pakolok be holnapra. Miután ezzel megvagyok felkapom az alvós cuccom, egy hajgumit és átvonulok a fürdőbe. Pancsolás közben mérlegelem az előbbi egy órát.

- Tehát van egy új szomszádunk, aki nem mellesleg helyes és ablak szomszéd. Hmmm… ha a kukkolási taktikámon javítok, akkor nem fog észre venni és jó napjaim lesznek.- vigyorodom el, és kiszállok a kádból és megszárítkozom. Gyorsan még fogat mosok,majd vissza megyek a szobámba és bebújok az ágyba. Ahogy vízszintesbe kerülök, már alszom is.

„-„Aaaah!”- valaki zihál. Hagyd abba, kérlek!-„Aaaah!”- Azt mondtam hagyd abba!-„Aaaah!” Fejezd már be az Istenit!- csattanok fel, de ekkor jövök rá, hogy;

- De hiszen, ez én hangom. Akkor nekem kéne befognom.- suttogom rekedten.-nézek körbe és egy sötét, sűrű erdőben vagyok. A telihold ad egy csekélyke fényt.- Hol vagyok?- ölelem át magam. Hideg van, látni lehet a leheletem okozta fehér párát.

Valami recsegést hallok a bokrok közül, és arra kapom a fejem. A recsegéshez nem sokára hangos morgás és vonítások társulnak.- remegnek meg a lábaim, mikor megpillantom a „zaj” forrását. Egy hatalmas arany bundájú farkas közelít felém, és nem úgy mint aki simogatásra vár.-lépek hátra még egyet, majd inkább futásnak eredek.

- Hagyj békén!- kiáltom hátra a mérges állatnak. Rohanok amerre a lábam visz, de nem figyelek és megbotlok valamiben.- terülök el a földön, és időm sincs újra talpra állni a farkas már fölöttem van. Eluralkodik rajtam a félelem, és ijedten nézek a szemeibe. Vicsorogva közelebb hajol az arcomhoz, megszagol, majd rám fújja forró leheletét.- remegek meg és összeszorítom a szemem.

- „Megfogok halni!”- csak ez járt a fejemben. Viszont egy idegen morgás, egy nagy puffanás vissza hoz a jelenbe.- nézek oldalra és egy majdnem akkora tigris ugrott a farkasra. Elkezdenek harcolni, majd miután a farkast eléggé megtépték nyüszítve elfut.- fordul felém a tigris. Ijedten elkezdek hátrálni, az állat pedig úgy jön közelebb. Végül egy fatörzs állít meg.-nyelek egy nagyot. A tigris leül a lábam közé és mogyoró barna szemeit az enyémbe mélyeszti. Nem csinál semmit, csak néz…”

 Zihálva, csatakosan ülök fel az ágyban, és kapkodom ide-oda a fejem.

- Csak egy…egy álom volt!- sóhatjok megkönnyebülten, majd vissza dőlök a párnámra. De nem alszom vissza, csak bámulom a plafont és az álomomon gondolkozom.- Hihetetlenül valóságos volt. Egy percre tényleg azt hittem, hogy ott halok meg!- nyelek egy nagyot.

7 órakkor elkezd rezegni a telefonom, jelezve, hogy kelni kell.- nyomom ki, majd lassan kikelek és átmegyek a fürdőbe. Lezuhanyozom, megszárítokozm és végül felöltözöm.

Felkapom a táskám és lemegyek a földszintre.

-„ Dolgozni mentem! Reggelinek valót kikészítettem, jó étvágyat és jó sulit mára! Puszi. Anyu”- elmosolyodom. Hát igen anya csak egy van.- ülök le és neki kezdek a reggelimnek. Miután végeztem, elteszem a mosatlant és elindulok a suliba.

Útközben a kis csapat tagjai is csatlakoznak, így mire elérünk a kapuig már teljes a létszám, vagyis nem teljesen.

- Srácok, hol van Rei?

- Egy ház választ el titeket és nem vetted észre, hogy nem jön veled?- néz rám értetlenül Pon.

- Ne-nem.- motyogom.

-  Reménytelen vagy!- sóhajt fel, majd elmosolyodik. Elindulunk az osztály terem felé, majd jelzőkor mindenki bevonul és elfoglalja a helyét.- szólal meg nem sokkal később a rendes becsengő is, és ekkor esik be az ajtón Reita.

- Ohayou!- mosolyog rám, és helyet foglal mögöttem.

- Merre voltál?- fordulok hátra.

- Elaludtam.- mosolyog kínosan, de nem kerüli el a figyelmem a nyakán és karján lévő csúnya sebek.- nyitom szólásra a szám, de megérkezik a tanár és egy ismeretlen fiú…vagyis! Álljunk pálesz erejsztési tájmeszre! Ez a szomszéd srác,akit tegnap kukkoltam!!!!- kezdek el látványosan fehéredni, és próbálok meg minél lejebb süllyedni a padban.

- Jézusom ez, de ciki!- takarom az arcom, de pechem van, mert a tanár kiszúrja a furcsa viselkedésem.

- Valami gond van Takashima-kun?

- Ne-nem, dehogyis! Már, hogy ne lenne! Ég a pofámon a bőr!-sóhajtok fel.

- Ma egy új tanuló érkezett osztályunkba. Kérlek mutatkozz be!- kéri kedvesen a sensei. A fiú bólint, majd vesz egy nagy levegőt.

- Amano Shinji vagyok, de hívjatok nyugodtan Torának!- hajol meg, de a szemét le nem venné rólam.- szökik egy enyhe pír az arcomba és elfordítom a fejem.

- Rendben, köszönjük! Amano-kun foglalj helyet Takashima-kun mellett!

- Csak ne mellém! Csak ne mellém!- rimánkodom, de mivel én vagyok az osztályban az egyetlen Takashima, így édes egy mindegy.

- Hali!- köszön rám, új padtársam. Félve nézek fel rá, és egy kaján vigyorral vizslat.- pirulok el még jobban és hajtom le a fejem.

- Ha-hali!- motyogom halkan. Halkan felnevet, majd többet nem beszélünk, de egész órán magamon érzem a tekintetét.

Percenként pillantok fel az órára, de az mintha megállt volna.- nyüszítek fel keservesen, majd elnyúlok a padon.

Csodák csodájára, végre kicsöngetnek. Soha nem örültem még neki ennyire.- sóhajtok fel.

- Ruru, gyere már!- kiált nekem Kazu.

- Máris!- ugrok fel és sietek hozzájuk.

- Oi! Amano-kun! Van kedved velünk lógni?- kérdezi kedvesen Saga.

- Van!- mosolyodik el, és jön ki velünk, de Reita lekanyarodik és a másik irányba megy.

- Oi, Rei! Nem jössz velünk?- kérdezem értetlenül.

- Nem!- feleli hidegen, és közben végig Amanot figyeli.- kapkodom ide-oda köztük a fejem. Megfagy a levegő egy percre, de hála Kazunak ez hamar elillan.

A szünetben mindeki Torára-ugyanis ez a beceneve.- kérdezgeti.

- És honnan jöttél?- kérdezi Pon.

- Kanagawából.

- Tényelg? Ruru is ott született!- mutat rám Saga.

- Valóban?- ül közelebb hozzám Tora. Teljesen elpirulok és bólintok egyet. Miután a srácok megunják a „kérdeznek- felel” játékot, a beszélgetés más felé terelődik. Bohóckodunk, és jókat nevetünk. Ez a Tora nagyon rendes, és jófej. Legalábbis eddig az….meglátjuk mi lesz később.

Az elmúlt hetekben Tora egyre több isőt töltött velünk és a srácok kezdték megkedvelni, megpersze én is. De, ahogy Tora közeledett, Reita úgy hidegült el tőlünk.  Soha nem volt velünk, és egyre bunkóbb lett.- elégelem meg egy nap, így az egyik szünetbe karon ragadom és elkezdem magam után húzni.

- Uruha engedj el!- rántaná ki a karját, de szorosabbra fogom.

- Felejtsd el!- mondom eréjesen és egy csendesebb folyosóra húzom.

- Mit akarsz?!- kérdezi támadóan.

- Ki vagy te és mit csináltál a barátommal?!- kérdezem mérgesen. Meglepődik, majd sóhajt egyet.

- Ne haragudj!- hatja le a fejét.

- De haragszom! Igenis, haragszom! Folyton lerázol minket és hihetetlenül bunkó vagy, pedig tudtommal barátok vagyunk!- mondom szemre hányóan. Egy darabig nem szól semmit, majd rám néz.- lép közelebb hozzám és szorosan magához ölel. Érzem ahogy a vér a fejembe szökik, és egy kis fázis késéssel, de vissza ölelek.

- Igazad van és nagyon sajnálom!- tol el magától.- Mit szólnál, ha engesztelés képpen ma elmennénk valahova?- mosolyog rám. Ez az én Reitám, vagyis a MI Reitánk. Igen így akartam mondani!

- Benne vagyok!- mosolyodom el. Reita a nap többi részét ismét velünk töltötte, de Torával nagyon ellenségesen viselkedett és ez fordítva is így volt.

- Mi lehet ezekkel?- túrok a hajamba.

- Mi a baj?- karolja át a vállam Rei.

- Semmi- semmi csak elgondolkodtam!- mosolygok rá.

- És min?- kérdezi kiváncsian. Lassan megérkezünk a kedvenc kávézónkba.-foglalunk helyet.

- Szóval?- kérdezi.

- Mit szóval?- nézek rá értetlenül.

- Min gondolkodtál el.

- Cs-csak azon, hogy miért nem bírjátok egymást Torával.- kérdezem félve. És jól is teszem, ugyanis a kérdésemre átsuhan egy árny a tekintetén.

- Nem szimpi nekem, én se vagyok neki. Gondolom nem kell tovább mondanom.

- De hát nem is ismered!- kelek a védelmére.

- És nem is akarom!- feleli mérgesen, jelezve, hogy téma lezárva. Ezzel elakad a beszélgetés. Rendelünk és mikor kihozzák is csak néha- néha röppen fel egy téma és az se sokáig.

Miután végeztünk Reita fizet, és még elmegyünk sétálni egyet.

- Jól éreztem magam!- mosolyog rám az ajtónkban. Haza kísért, egyem a szívét.

- Én is!- mosolyodom el.

- Akkor jó éjt!- lép közelebb és ad egy puszit a számra. Fülig pirulok és annyi rémlik, hogy elrebegek egy „neked is”-t.- dőlök hanyat az ágyon és sóhajtok egy nagyot.

- Komolyan! Olyan vagyok mint valami csaj!- temetem arcomat a tenyerembe, majd felülök és kinézek az ablakon. Tora az ágyán ül és olvas valamit.- néz felém, majd elmosolyodik és integet.- integetek vissza. Leteszi a könyvet, majd az ablakhoz sétál. Követem példáját.

Magához vesz egy lapot és ír rá valamit.

„ Merre jártál?”- meglepődök a kérdésén, majd én is papírt ragadok és írni kezdek.

„ Egy barátommal voltam. Miért csak nem féltékeny vagy?”- csúnyán néz rám, majd ísmét ír.

„ Csak szeretnéd! Csak azért kérdeztem, mert sokáig nem volt mozgolódás a szobádban és azt hittem már elrabolt valaki! XD”

„ Mégis ki rabolt volna el?! O.O”

„Az-az orrkendős mamlasz! -.-„

„Reita nem mamlasz! :P”

„Nekem az :P.”

„Nem tudom mi bajotok egymással L”

„Hosszú, és nem mondhatom el….”

„ De miért?”

„Mert nem biztos, hogy hinnél nekem.”-meglepdődök és többször nem is kérdezek ré. Egy darabig még így „beszélgetünk”, majd elálomsodok és inkább lefekszem.

Már megint abban az erdőben vagyok, megint az a hatlamas farkas üldöz és a tigris ismét a megmentésemre siet, de ezúttal a farkas nyer.-jön közelebb hozzám ezúttal ő. Ismét a fa és közé szorulok. Közelebb jön hozzám és elülső mancsait a combomra teszi, majd elkezd átváltozni.- nyílnak nagyra a szemeim, mikor már nem egy farkas, hanem Reita térdel előttem.

Ismét ijedten riadok fel, és mennyire megijedek mikor az igazi Reita magasodik fölöttem!

- Hali!- csillan meg a szeme.- Csak nem rosszat álmodtál?- hajol közelebb hozzám.

- Ho- hogy kerülsz ide?- próbálom ellökni magamtól, de lefogja a kezeim.

- Vadászok!- nyalja meg ajkait. Mocorogni kezdek alatta, de túl erős nem megy.

- Azonnal engedj el!

- Nyughass!- morog rám, mint egy kutya.- Ha tovább mocorogsz, vagy megnyikkansz, átalálom harapni a torkod!- vicsorog és morog a fülembe. Pont úgy, mint a farkas álmomban.

- Mi- mi vagy te?!- kérdezem ijedten.

- Egy egyszerű farkas!- vigyorog rám ördögien, majd  a vállára kap, befogja a szám és kiugrik velem az ablakon.- És te vagy az áldozatom!

Akkor ott megijedtem tőle. Csak imátkozni tudtam, hogy bárki mindegy, hogy ki, de segítsen!

Tora POV

A nevem Amano Shinji, de a barátaimnak csak Tora. Toramimi vagyok, vagyis”tigrisember”.

Olyan lény, amely képes emberi alakot ölteni. Nem, nem csak részlegesen, hanem teljesen! A mesékbe van az a baromság, hogy nem teljes ember! Mindegy, szóval! „Átlagos” életet élek a szüleimmel, vagyis éltem míg el nem költöztünk, Tokió egy csendes kis kertvárosába.

Őszintén semmire nem számítottam. Azt hittem minden békés és nyugodt lesz, de amikor szóltak, hogy a szobámmal kész vannak és felmentem pakolni, megcsapta az orrom egy isteni illat, ami még a ház öreg, dohos szagát is elnyomta.- nézek az ablakba és egy fiút pillantok meg a szomszédban, aki engem bámul. Halványan elmosolyodok és úgy teszek, mint aki nem vett észre semmit. Egy idő után melegem lesz így leveszem a pólóm.- figyelem a srác reakcióit és nem sokon múlik, hogy elnevessem magam. Nagyon aranyos, ahogy mindjárt kifolyik az ablakon.- nézek végül rá. Teljesen ledermed, majd egy idióta mosoly kíséretében integetni kezd nekem.

- Nem szívbajos!- csóválom meg a fejem, majd behúzom a függönyt és folytatom, amit elkezdtem. Miután kész vagyok, átcsoszogok a fürdőbe, lezuhanyozok és lefekszem.

Álmomban az imádott tisztásomon vagyok, amit a hold fénye gyönyörűen megvilágít.- veszem fel tigris alakom és indulok körbe járni a helyet. Ahogy a sűrűs felé haladok, meghallok egy farkast. Normális esetben nem foglalkoznék veled, de amikor egy ember sikolyát hallom, egyből cselekszem.- rohanok a hangok irányába. Egy arany bundájú farkas készül rátámadni a ma látott srácra. Ismeretlen düh uralkodik el rajtam és a farkasra ugrom. Elkezd velem harcolni, de miután ő több sebet kap mint én menekülőre fogja.- nézek még utána egy darabig, majd a fiú felé fordulok. Ijedten kezd hátrálni, amit a fa állít meg. Lassan sétálok elé, majd leülök a lábai köze és a szemébe nézek. Gyönyörűek.

- „Jól vagy?”- kérdezném ,de nem tehtem meg, mert eltűnik. Ezek szerint felébredt.- hajtom le a fejem, majd követem az előbbi farkas szagát, de egy idő után megszűnik a szag. Ez azt jelenti, hogy ő is felébredt.

- „Jól is tette! Ha még egyszer bántja azt a fiút végzek vele!”- morgok egyet, majd nemsokára én is vissza térek a valóságba.

Másnap reggel kicsit nyúzottan vagyok, de muszáj felkelnem, kűlönben anyám kinyír.- ráz ki a hideg a gondolatra. Megreggelizem, átöltözöm és indulok a suliba.

- Nah ez jó lesz!- sóhajtok az osztályterem előtt.- lép mellém a tanár így együtt megyünk be.

Egyből megcsapja az orrom az az isteni illat, de mellette érzek még egy másik, visszataszító szagot.- vezetem körbe a tekintetem az osztályban, és meglátom az én kis szomszédom, mögötte pedig egy szőke orrkendős srácot, aki ölni akaró szemekkel bámul rám. Nem igazán tud meghatni, inkább nézem az előtte ülő személyt.

Annyira aranyos!- mosolyodom el. Szerencsétlen teljesen elpirult, és minél jobban megpróbál elsüllyedni a padban. Miután bemutatkoztam, akkora mákom van, hogy a tanár mellé ültet!.- mosolydom el.

- Hali.- köszönök rá új padtársamra. Nagy boci szemekkel rám néz, majd elpirul és ismét lehajtja a fejét. Hát nem aranyos?!

- Ha- hali.- motyogja. A óra további részében nem szólok hozzá, inkább figyelem a tanárt. Mikor kicsöngetnek már el is slisszolt mellőlem. Mintha valami betegséget terjesztenék.- csóválom meg a fejem.

- Oi! Amano- kun! Van kedved velünk lógni?- kérdezi egy kis hypo szőke srác.

- Végülis… Van!- mosolyodom el, majd felkapom a táskám és megyek velük, de az orrkendős a másik irányba megy.

- Oi Rei, te nem jössz velünk?- kérdezi padtársam.

- Nem!- feleli amaz hidegen és folyamatosan engem néz. Állom a tekintetét. Végül ő szakítja meg néma csatánkat és le lép.

-  Jól teszi!- követem a fiúkat. Elkezdenek faggatni, amikre készségesen válaszolok.

Uruha- mint megtudtam így hívják.- csöndben van, de folyamatosan engem néz, viszont ha felé nézek úgy tesz, mint aki tök másra figyel.- Enyje!

Egyik nap épp az egyik kihalt folyosón sétálgatok, amikor észre veszem Uruhát és azt az orrkendőst, amint ölelgetik egymást.

- Mi a f…?- nagyon értelmes fejet vághatok. Mindegy.- nézem őket, majd Uruha elmegy a szöszke meg felém tart.

- Show time!- folytok el egy sóhajt.

- Csak egyszer mondom el! Ruru az enyém és csakis az enyém! Szóval a szemed is vedd le róla!- vicsorog rám. De ez nem olyan „emberes” inkább, mint egy kutya.

- Nekem most félnem kéne tőled?- kérdezem unottan.

- Kéne!- jelenik meg a farkas füle és farka. Mi a szösz? Egy Okamimi?!- lepődök meg, majd ugyan olyan unott fejjel nézek rá.

- Cukik a kiegészitőid!- pofozom meg gyengéden, majd ott hagyom.

A következő heteket Uruhával és a barátaival töltöm, bár amikor az orrkendős is itt van akkor konkrétan megtudnánk ölni egymást. Uruha álmaiba is sűrűn látogatok. Ami mindig ugyan az; ő menekül a farkas elől, én megmentem, de több soha nem történik, mert mindig annyira megijed, hogy felriad álmából. Viszont az egyik ugyan ilyen látogatásom máshogy sül el. Ezúttal a farkas engem győz le, majd  gúnyosan megjegyzi;

- Megmondtam, hogy Ruru az enyém!- tűnik el ő is és Uruha is.- ébredek fel én is és kapkodva sietek az ablakhoz. Látom, ahogy a hátán cipelve viszi valahova.

- Francba!- nyitom ki az ablakot és felveszem tigris alakom.- Ha megtalálom, megölöm!- szimatolok a levegőbe, majd azt a jellegzetes illatot követem. Az álmomban hasonló erdőben kötök ki.- állok meg egy percre.

- NEEEEEH!!!- hallom meg Uruha könyörgő sikolyát.- gyullad fel bennem a harag és mint egy őrült rohanok a hang irányába.

- Azonnal engedd el!!- morgok hangosan. Reita abba hagyja, amivel épp foglalkozott és egy gonosz vigyor kíséretében rám néz.

- Nicsak ki van itt!

- Engedd el!- ismétlem meg.

- És ha nem akkor mi lesz?- kérdezi gúnyosan. Elszáll az agyam és rávetem magam.- veszi fel farkas alakját és harap, mar, karmol ahol csak ér, persze én se hagyom magam.

- Ez most nem egy álom!- vicsorog hangosan.- Meghalsz!!!!- ugrana rám, de Uruha közénk áll.

Ne csináld!!!!!

Uruha POV

Akkor ott megijedtem tőle. Csak imátkozni tudtam, hogy bárki mindegy, hogy ki, de segítsen!

- Nem hagyhatom magam ilyen könnyen!!!- harapok bele a kezébe.

- Aucs!!! Te kis… harapunk- harapunk?!- vájja körmeit a hátamba. Egy sötét, sűrű erdőbe visz. Ez olyan, mint…

- Jó érzés a valóságban is látni nem igaz?- vág le a földre, és fölém magasodik.- Csak most nem lesz itt a kis tigrised, hogy megmentsen.- nevet fel, majd lehajol hozzám.- próbál megcsókolni, de elfordítom a fejem.

- Ne makacskodj!- ragadja meg az arcom és fordítja maga felé. Erőszakosan megcsókol és nyelvével a számba furakszik.- harapom meg, mire elrántja a fejét és a szájához kap.

- Te kis…!!!- morog rám mérgesen. Érzem lazulni a fogását és teszek egy próbát, hogy kiszabaduljak. És pingo!!!- lököm el magamtól és kezdek el rohanni.

- Menekülj csak úgy még izgalmasabb!!!- kiáltja utánam, majd csak fakras vonítást hallok. Rohanok mindegy hova, csak tőle jó messze.- Megvagy!!!!- ugrik rám és ismét a földön vagyok ő pedig felettem.- Imádom, mikor a zsákmány reménytelenül küzd az életéért!- nyalja  meg a száját, majd elkezdi letépni rólam a ruhákat, és a szabad bőr felületet kezdi el marcangolni.

- Reih…. Engedj el!!!! Kérlek!!!- könyörgök neki könnyes szemekkel, de egyik fülén be a másikon ki.- Neh, neh….- kezdek el sírni, mikor a nadrágomat akarja letépni rólam. - NEEEEEH!!!

- Azonnal engedd el!!- hallok meg egy ismerős hangot. Oldalra fordítom a fejem és a tigrisem az.

- Nicsak ki van itt!- emelkedik meg rólam Reita és ő is a tigrisre néz.

- Engedd el!- ismétli kicsit mérgesebben.

-  És ha nem akkor mi lesz? –kérdezi Reita gúnyosan. A tigris ráveti magát és harcolni kezdenek.- kucorodom össze.

- Ha- ha Tora nem Reita….Reita képes lett volna megerőszakolni!- folytom el a zokogásom.

- Ez most nem egy álom!- morog Reita.- Meghalsz!- erre felkapom a fejem, és feléjük nézek.

- Azt már nem!!!!- veszek erőt magamon és Tora elé ugrok. Reita ahogy meglát lefékez előttem és a szemembe néz. Félelmet nem ismerve nézek a szemeibe.- a morgása lassan elhal, majd átmegy nyüszítésbe. Tekintete köztem és Tora közt urgál, majd ismét morogni kezd, és nekem ugrik.- szorítom össze a szemem, de csak rám ugat, majd elfut.- remegő lábaim felmondják a szolgálatot és térdre rogyok.

- Uruha! Maradj velem hallod?!- jön mellém Tora.- Ruru…- dugja közelebb a pofiját.- ölelem át a nyakát és kezdek el zokogni.

- Annyira, annyira megijedtem!!!- bújok hozzá.

- Cssss….. semmi baj!!!- veszi fel emberi alakját és szorosan magához ölel. Nem tudom meddig sírok neki, de nagyon nehezen nyugszom meg.- Jobb?- mosolyog rám. Kezeibe veszi arcom és hüvelykujjával letörli a könnyeim.

-Jobb…- motyogom.

- Nagyon megijedtem mikor az az őrült elvitt, és amikor meghalottam a rémült hangod.- néz aggódva a szemembe. Elmosolyodom. Ismét nem mondd semmit csak néz, tekintete pedig a szemeim és ajkaim között jár.

- Csókolj már meg mielőtt felrobbansz!!- mondom neki durcásan. Meglepődik, majd mosolyogva közelebb hajol és ajkaival lágyan éritni az enyéimet.- hunyom le a szemem és viszonzom gyengéd csókját.

- Örülök, hogy most is megmentettél….- suttogom, majd minden elsötétül.

Mikor legözelebb magamhoz térek az ágyamban vagyok és Tora alszik mellettem.- mosolyodom el és kósza tincseit kisöpröm a szeméből.

- El se hiszem, hogy léteznek Kemonomimik!- suttogom magam elé.- És, hogy ilyen helyesek!- mosolyodom el, majd adok egy puszit Tora arcára és vissza fekszek mellé.

Másnap reggel, mikor újra felkelek már nincs mellettem.- nézem szomorúan az üres ágyat, majd felkelek és neki kezdek a készülődésnek.

A kis csapat ismét növekedik, egy Torával megtoldva, de Reita ismét nincs itt. Nem is bánom.- ráz ki a hideg. Mikor beérünk a suliba bemegyünk a terembe és ott várjuk az óra kezdetét.-szólal meg a becsengő és jön be utána a tanár, de Reita nem jelenik meg. Se ma, se a hét többi napján.

- Srácok, hol van Rei?- kérdezem meg egyik alkalommal. Mindeki néma csendbe burkolózik, majd Saga sóhajt egyet.

- Elment.- mondja halkan.

-Mi, de… mégis hova?!

- Nem tudom. Csak annyit mondot, hogy nem fog ide többé vissza jönni.- fejezi be Pon. Megsemmisülten meredek magam elé és egész nap ezen rágom magam.

- Ezért képes volt lelépni?! Megbékéltem volna vele…idővel.- sóhajtok egyet, majd az ablak felé fordulok.- Ááááh!- rémülök meg, amikor meglátom az ablakomba Reitát.- kezdek el ijedten hátrálni.

- Ruru nem félj tőlem!- kéri kedvesen és jönne közelebb.

- Ott maradsz!- mutatok rá. Megáll.- Ha mondani akarsz valamit onnan mondd!- sóhajt egyet, majd fájdalmasan rám néz.

- Én annyira sajnálom! Nem is tudom mi ütött belém! Csak amikor megláttam azt a tigrist, kihozta belőlem az állatot! Szó szerint! Képes lettem volna bántani, azt akit szeretek!!!- túr a hajába. Meglepődöm szavain.

- Szere…t? De Rei ettől még nem kell elmenned. Egy idő után minden helyre állt volna.

- Nem.- csóválja meg a fejét.- Egyszer megtettem és kitudja mikor teszem meg még egyszer.

- De….- kezdeném a vitatkozást.

- Nincs de, Kouyou! Elmegyek! Talán még egyszer látjuk egymást.- jön közelebb hozzám. Ezúttal nem hátrálok.- ölel magához.

- Ég veled!- suttogja a fülembe, majd elneged, felveszi farkas alakját és az ablakon át távozik. Sokáig nézek utána, majd felhúzom a lábaim, a fejem a térdemre hajtom és sírni kezdek.

- Idióta, barom!- szórok rá ehhez hasonló szitkokat, majd álomba sírom magam…

Pár nap múlva Reita szülei kiiratták őt az iskolából. Mindenki erről beszélt, majd szép csöndben elcsendesült minden. Bennem annál kevésbé. Rengetegszer hibáztattam magam, hisz mert az én hibám is az egész. Ha nem lett volna Tora, biztos, hogy a lelkiismeretem végez velem…. Áldom is az eget, hogy Tora végig mellettem volt. Nem sajnálatból, nem muszájból, hanem tiszta szeretetből. Tudom, mert bevallota, hogy szeret. És én is szép lassan belé szerettem, Amano Shinjibe, egy Kemonomimibe….

… Hát ez volt az a hihetetlen dolog, amit szerettem volna elmesélni neked. Még a mai napig nehezen hiszem el! Éveken keresztül egy Okamimi élt mellettem, kitudja hány éve szeretett, majd becsöppent egy Toramimi, aki felforgatott mindent. Az életem, az érzéseim és a szívem.

The End~

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.